az emléked itt marad, de te most elmész. közös utunkról csendben lelépsz. hangos a sötétség mikor minden apró lámpának nyoma veszik, majd árnyékoddal együtt a semmiségbe feledkezik. itt voltál egy darabig, de nem elég ideig, visszajöhetsz, ha tőled ez kitelik. a helyedben én nem merném ezt megtenni, félredobnálak és hagynálak menni. de nem lehet, mert úgy szeretlek, mint a szívem, ha dobban, a testem romokban. veled egyre lassul a dobogás, mert fáradok. utunkról óvatosan én is letámolygok. leülök egy útszéli padra, odafagyok és várok és hervadt rózsával a kezemben bámulok, majd két év múlva nyáron ugyanitt, ugyanígy rád vágyok.
Category: Slam Poetry és Vers